Támogatjuk a tanügyi teljesítményt!

Amint többször is kijelentettük, a tanügy az egyik érték, amelyet támogatunk, mi a CGS Románia cég. Ez irányban az érdekeltségünk azzal kapcsolatos, hogy, véleményünk szerint, ha a jövő generációk képzéséhez hozzájárulunk, segítünk az egész ország és mindannyiunk fejlődésén is.

Ugyanakkor, meggyőződésünk, hogy Románia sok régiójában a fiatalok munkába való beilleszkedése eléggé nehézkes. Mivel segíteni akarunk a nagyon jó eredményekkel rendelkező, a munkahelyek dinamikáját illetően kedvezőtlen környezetekből származó fiatalokon, a múlt év végén besegítettünk a Szentgyörgyi Polgármesteri Hivatalnak és Önkormányzatnak a „Szentgyörgyi Ösztöndíjak” biztosítását illetően.

Ezeket a kiválósági ösztöndíjakat a Szentgyörgyi Önkormányzat nyújtja, évente egyszer, 2009 éves kezdettel, azon XII osztályos tanulóknak, akik nagyon jó eredményeket értek el a tanulásban. A felmérési folyamat figyelembe veszi, a líceumi évekbeli átlagjegy mellett, az olimpiászokon való részvételt és az ott elért eredményeket és a tanulók szervezési készségeit és a polgári szervezetekkel való közreműködését is. Ebben az évben a helyi hatóságok 5 ösztöndíjat nyújtottak, a pedig még egyet, 2000 lej értékben, a pontozás szerinti hatodik tanuló számára.

Simon Ádám a „Székely Mikó” elméleti líceumban tanul és ő az a tanuló, akinek pénzügyi támogatást nyújtottunk, abban a reményben, hogy segíteni fogja őt, hogy az egyetemi éveiben is olyan jó eredményeket érjen el mint eddig.

A CGS Románia cégnek nincs Szentgyörgyön telephelye, a legközelebbi a Brassói lévén, de ez nem gátol bennünket abban, hogy értékeljük a régió rendkívüli tanulóinak a teljesítményeit és hogy azt reméljük, hogy a képzési éveik után a csapatunkhoz társulnak.