Jó tettek csapata
Megpróbálunk amilyen gyakran csak tudunk kimenni az irodákból és a közösséghez csatlakozni. Szeretnénk beavatkozni a társadalmi életbe és szeretnénk valami plusz értéket hozni a
- 30.10.2017
A nyár véget ért, de mi tovább szórakozunk. Szeretünk beavatkozni minél több irodán kívüli tevékenységbe és ezúttal úszni hívunk! Igazából nem titeket, hanem a
Az „Elektromos erdő” egy olyan akció, amelyet a jövőre gondolva indítottak el, továbbá azért, hogy felelősséggel legyünk a környezetünkkel, amelyben élünk és nem utolsó
- 13.06.2017
A CGS România csapata 2 trófeával és 4 éremmel tért haza a negyedik Winter Corporate Games rendezvényről, mely a január 22-24-i hétvégén került megrendezésre
Közeledik a Winter Corporate Games rendezvény, melyen a CGS România csapata készül résztvenni. Egy hóval, zajjal és vidámsággal teli hétvége elé nézünk, mely egyben
Ebben az évben a hó sok fejfájást okozott. Hol volt, hol nem volt! De úgy tűnik, hogy mellettünk állt és most előkészítjük a léceinket
Ebből az alkalomból is a CGS Románia megmutatta, hogy a fair play szellem és a teljesítményre való odafigyelés teszi a különbséget, a verseny jellegétől
Fiatalok vagyunk. Többen közülünk egyetemi hallgatók vagy friss diplomások, és érdekel bennünket a társadalom, amelyben élünk. Ezért részt veszünk a társadalmi életben, és meggyőződésünk,
- 02.07.2015
Alig két hét telt el azóta, hogy ugyanitt a díjakról meséltem, amelyeket a CGS célba vett a Corporate Games Bucharest-en Azért mondom, hogy célba
A nagyszebeni CGS munkatársai egy napra el akarták feledni, hogy felelősségteljes felnőttek, és – ahogy mondják – „gyermekészre jutottak”. Szórakoztak, ugróköteleztek, s ami a
A CGS Románia örömmel csatlakozik be a Bike2work projektbe amely az Európai Unió 11 tagállamában párhuzamosan került beindításra. Május 18 – június 28 között
- 13.05.2015
A cégünkben az átlagkor az 25 év, a legtöbb CGS alkalmazott diák vagy friss végzett lévén. A belső kezdeményezéseink által, nap mint nap SZAKEMBEREKET
- 23.03.2015
Amint említettük, január 23-25 között a majdnem 130 fős CGS csapat több mint 800 egyéb korporatistával versenyzett, a Winter Corporate Games díjaiért és azért
Amint többször is kijelentettük, a tanügy az egyik érték, amelyet támogatunk, mi a CGS Románia cég. Ez irányban az érdekeltségünk azzal kapcsolatos, hogy, véleményünk
- 21.01.2015