Diana gyermekkorában kapott egy zongorát, miután négyévesen először látott egy ilyen hangszert. Emlékszik, hogy akkor szülei vásároltak egy bécsi zongorát, amely – elmondása szerint – annyiba került, mint egy Dacia. De szülei nem tudták, hogy van-e zenei tehetsége vagy nincs.
Reméli, hogy nem okozott számukra csalódást. Később, kilencedikes korában felfedezte szenvedélyét a vezénylés iránt, most pedig úgy érzi, hogy ezt a foglalkozást kimondottan számára találták ki.
Diana 2011-ben kezdte el tevékenységét a CGS-ben, egy német nyelvű projekttel. Szabadidejét a zongorának és a vezénylésnek szenteli, e kettő nem csak szenvedély, hanem életmód is számára.
Legutóbbi koncertje a Honigberg kórussal volt szombaton, Brassóban, a Musica Barcensis Fesztivál VI. kiadásán. A fesztivál programja a júliusi és augusztusi szombatokon valósul meg, összesen 19 koncertet ölel fel, amelyek helyszíne 10 brassói és Brassó környéki vártemplom.
Hogy fér meg egymással a vezénylés és a CGS-ben kifejtett tevékenység, figyelembe véve, hogy két teljesen eltérő foglalkozásról van szó?
Diana: Mivel a CGS cégnél folytatott tevékenységet kedvelem, a cég munkaprogramja fix és a munkakörnyezet rendkívül kellemes, számomra egyáltalán nem gond egyeztetni életem szenvedélyét, a zenét, a munkával. Úgy vélem, hogy ma gyakran előfordul, hogy egyesek nem kedvelik munkahelyüket, de nagy örömömre ez nem az én esetem.
Mikor van időd próbálni?
Általában este jut időm kóruspróbára. Rendszerint heti két próbám van, de koncertek előtt a próbák száma és időtartama növekszik.
Mit érzel vezénylés közben?
Nehéz ezt az érzést röviden megfogalmazni. Az biztos, hogy úgy érzem, ezt nekem találták ki, másként nem csinálnám. Minden esetre meggyőződéssel mondhatom, hogy úgy zongorista tevékenységem, mind karmesteri tevékenységem sok erőt, bizalmat ad nekem abban, amit csinálok, és feltölt, s mondhatom, hogy mindezekért nagyon hálás vagyok.
Miért a zongora és miért a vezénylés? Honnan a szenvedély e kettő iránt?
Négyévesen láttam először zongorát. A gyulafehérvári népi művészeti iskolában kezdtem el tanulni. Annakidején szüleim vásároltak egy bécsi zongorát, amely annyiba került, mint egy Dacia. De szüleim nem tudták, hogy van-e zenei tehetségem. Ma remélem, nem okoztam nekik csalódást ezen a téren… A vezénylés kilencedikes koromban került be az életembe, azt mondanám, hogy tévedésből, ha nem tudnám, hogy nem történik véletlenül. Szülővárosomban, Gyulafehérváron jártam a Zenelíceumba, a Katedrális kórusában énekeltem, s ennek karnagya, Fit tanár úr Franciaországba utazott szabadságra, mely idő alatt én helyettesítettem. Így kezdtem el és szerettem bele a vezénylésbe, s nem hiszem, hogy valaha abbahagyhatnám ezt a gyönyörű munkát.
