A köztünk élő tehetségek nyomában: Anișoara, fordítóból hajszobrász!

Anișoara-t több mint 5 éve ismerjük, pontosabban 2010 novembere óta, amikor csatlakozott a csapatunkhoz. Tudjuk róla, hogy komoly és elkötelezett, és azt is tudjuk, hogy régi szenvedélye a hajszobrászat. Mennyire régi? „még az elemi iskolában kezdődött, amikor már tudtam fonni és minden nap más frizurát készítettem magamnak. Azonban csak a líceumban kezdtem másoknak is fonásokat és kontyokat készíteni.”.

Anisoara Lacatus

Egy kis idő múlva a szenvedélye kezdett nagyobb jelentőséggel bírni, és ezért elhatározta, hogy megváltoztatja azt a tervét, hogy fordítóirodát nyisson, ahol gyakorolhatná az „alapfoglalkozását”, helyette inkább elkezdett egy fodrász tanfolyamot. „Következett a sok szeminárium, olyan szemináriumok, amelyeken kötelező állandó jelleggel részt venni, mivel ezen a szakterületen mindig van valami változás. Mindig van valami tanulnivaló, még akkor is, ha már elég tapasztalatod van. Most pedig különböző szolgáltatásokat kínálok, mint igazítás, alkalmi frizura készítése, hajfestés, hajvágás, tartós frizurák… bármi, ami egy szalonban a frizurával kapcsolatos.”

12033341_10154032026644239_275580402_n

Ugyancsak Anișoara mondta nekünk, hogy eleinte elég nehéz volt, de végül sikerült elég ügyfelet szereznie és elérnie a célját: „hogy lássam annak a személynek az elégedettségét és örömét, akinek éppen megigazítottam a haját”. Ugyanakkor értékeli a megértést, amelyben a CGS csapata által részesült „Nem tudtam volna mindezt megcsinálni, ha itt, a CGS-nél nem lett volna részem megértésben és rugalmasságban a csapatvezető részéről :), mert ezen a szakterületen mindig az ügyfél idejétől függünk, és nagy mértékben kell igazodni az ő programjához”.