12 év barátság

Zörej, izgatottság és ínyencség szagok, de főleg sok-sok mosoly. Ez a hangulat a CGS România székhelyeken az egész novemberben, már 12 éve. Miért? Mert nem volt elég, hogy a „CGS România Napját” megünnepeljük, hanem azt határoztuk el, hogy mind egy folytonos ünnepelésben leszünk. Ebben az évben sem tértünk ettől el és már időben előkészítettünk több eseményt, amely által megünnepeljük a CGS România 12 éves tevékenységét.

Mint minden mulatságon, azzal kezdtük, hogy meghívtuk a CGS România családon kívüli embereket, hogy velünk együtt ünnepeljenek: az alkalmazottak rokonait, barátait, kíváncsiakat vagy party crasher-eket, mindjüket szeretettel vártuk a Nyílt Kapuk Napján, amely 3 székhelyünkön volt megszervezve: Bukarest, Szeben és Brassó. Úgyhogy a „házunkba” majdnem 250 embert befogadtunk, megismerkedtünk, meséltünk egymásnak és együtt felfedeztük a CGS România világát. Minden nap végén mindannyiunk úgy éreztük, hogy egyetlen egy nap végén jelentősen meggazdagodtunk. Új barátokkal, új ismerősökkel és, főleg, új karrier irányzatokkal.

Aztán bezártuk az ajtókat és magunk között maradtunk, mi a több mint 3000 barát, aki a CGS România-t alkotja és egymásnak „Sokáig Éljünk!”-et kívántunk. Nem bárhogy, hanem mindenféle kreatív és eredeti módokon, amint azt mi a legjobban tudjuk: énekben, papíron, rajzban.

A hónap végén, eljött annak is az ideje, hogy következtetéseket vonjunk és hogy a szó igazi értelmében mulassunk. Úgyhogy elindultunk sétában a Romániai 4 Computer Generated Solutions székhely felé, az Ínyencségek Karavánjának a kormányánál. Az út hosszú lévén, mi pedig sokan, a tortát cukorvatta és popkorn váltotta fel. A pohárköszöntő helyett, hoztunk egy panelt amelyre ráírtuk a válaszokat arra a kérdésre hogy Mit jelent a CGS – What does CGS stand for?.

Most, amikor a mulatság a végét járja, hálásak vagyunk a 12 év barátságért a CGS România-n belül.