Rajtolunk a szórakozásban hozzájárulva egy nemes célhoz

A nyár véget ért, de mi tovább szórakozunk. Szeretünk beavatkozni minél több irodán kívüli tevékenységbe és ezúttal úszni hívunk! Igazából nem titeket, hanem a képviselőiteket – emlékeztek még a tavalyi édes kis kacsákra? Visszatértek Bukarestbe és szeretnék, hogy örökbe vegyük őket és segítsük úszni egy nemes cél érdekében!

A 2015-i „Rotaract Triumph” Kacsausztató verseny nyomán sikerült performáns hallókészülékekkel segítenünk 5 hallássérült gyereket, így új esélyt nyújtva számukra. Így támogatjuk 2016-ban is a „Rotaract Triumph” Kacsaúsztató versenyt, hogy veletek együtt tudjunk más gyerekeken is segíteni 🙂

A társadalmi felelősség fő pillérje a társaságunk fejlődésének, a CGS Románia pedig, mint minden alkalommal szeretne csatlakozni a közösséghez, amelyben tevékenykedik olyan kezdeményezések és projektek támogatásában, amelyek növelik és javítják azon emberek életét, akikkel kapcsolatba lép. Szeptember 10-én szponzor minőségben veszünk részt a Rotaract Triumph által szervezett Kacsaúsztató versenyen. Az év legviccesebb versenye lesz ez, amely nyomán hallókészülékeket fognak vásárolni olyan hallássérült gyermekek számára, akiknek még van esélyük örülni a hangoknak, beilleszkedni a társadalomba és normális életet élni.

Szeretnél részt venni a Kacsaúsztató versenyen? Íme mit kell tenned: lépj be a www.cursaderatuste.ro linkre és vegyél örökbe egy kacsát (vagy többet) egy 10 lejes szimbolikus díj ellenében. A mi kollegáink elkezdték már örökbe fogadni ezeket a kacsákat, te is megteheted! Ha a kollegánk vagy, minden egyes örökbe fogadott kacsára mi még egyet örökbe fogunk fogadni. Így megduplázzuk az esélyünket a versenyen és több pénzt fogunk gyűjteni a gyermekek számára. Ellenőrizd az e-mailed, hogy megtudd, hogyan kell eljárnod! És ez még nem minden, a nyertes kacsák rengeteg díjat fognak kapni a szponzoroktól!

Szombaton, szeptember 10-én, összegyűlünk mindannyian, hogy drukkoljunk a kacsáknak. Várunk 13:00 órakor a Hașdeu Hídnál az Izvor Parkban, hogy megtekintsd a szponzorok 50 gigantikus kacsáját is, ahol levezetik a nagy versenyt.

A múlt évi verseny felejthetetlen volt és alig várjuk, hogy minél nagyobb számban részt vegyünk az idei versenyen is! Itt láthatsz képeket és eredményeket a 2015-ös Kacsaúsztató versenyről: https://rotaracttriumph.ro/2274-de-ratuste-de-plastic-au-concurat-pentru-a-schimba-viata-a-cinci-copii/.

Ha szeretnél szórakozni és ugyanakkor egy gyereknek örömet szerezni, vegyél örökbe egy kacsát a www.cursaderatuste.ro weboldalon 2016 szeptember 4-éig. Meséld el a barátaidnak is és jöjjetek együtt szórakozni és segíteni!

We play together, we win together, we give together!