Fedezzük fel a tehetségeket környezetünkben: Andrei, az origami mester
0
 

Andrei, a mi kollegánk, aki természetéből kifolyólag ambíciós, egy újszerű szenvedélyt fejlesztett ki magának: az origami művészetét. Az origami Japánban jelent meg, a színes papír hajtogatásának a művészete, mely alapján élethű figurákat, élettelen tárgyakat vagy absztrakt dekoratív tárgyakat lehet készíteni. Minden egy kihívással kezdődött, amelyet egy egyetemi kolleganőjével együtt fogadtak el azzal a céllal, hogy bebizonyítsák, hogy a türelem az erős pontjuk és hogy ha valaki kitartó, csodálatos dolgokat tud megvalósítani. Az Andrei által készített első tárgy egy hat részből álló moduláris csillag volt, amelyet a kolleganőjétől tanult meg készíteni. „Végül fokozatosan fejlődtem és szakkönyvekből és internetes oktatóanyagok alapján egyre bonyolultabb dolgokat tanultam meg készíteni” – mondja Andrei. Most Andrei azzal dicsekedhet, hogy már sokkal meghaladta a mentorát és az ő kezei közül kerülnek ki a legszebb alkotások.

Megkérdeztük, hogyan illik össze ez a hobby a CGS munkahelyével és Andrei ezt válaszolta: “Szerettem volna összekapcsolni a szenvedélyemet a munkahellyel, de ez azt jelentené, hogy nincs több időm a munkára. Általában az új mintákon a szabadidőmben dolgozom, de úgy tűnik ebből is egyre kevesebb van.”

Cal Origami Snake Dragon IMG_2229DSCF0093

Valószínű kíváncsiak vagytok és látni szeretnétek, hogy melyik a legkiemelkedőbb alkotása Andreinek. Büszkén vallotta nekünk Andrei, hogy minden egyes alkotás különleges, de kimerítő is, viszont egyiknek van egy külön kis története is: „kimondottan büszke és elégedett voltam amikor befejeztem az 1136 moduláris elemből álló sárkányt. Ezt azért mondom, mert körülbelül két hétbe telt, amíg sikerült elkészítenem minden részt és amikor először összeillesztettem majdnem minden részt, ezt széttörte a macskám amíg el voltam menve szabadságra. Utólag megbocsátottam a macskámnak és felépítettem a sárkányt, egy kis ragasztót is használva, hogy elkerüljem az esetleges kellemetlen helyzeteket. Az alkotás jelenleg az otthoni íróasztalomon díszeleg és nem hiszem, hogy valaha el fog onnan menni, ha arra gondolok mennyit küszködtem vele.”

IMG_2233 IMG_2231

Andrei gyűjteménye nagyon sokszínű, különböző komplex virág- és állatmodelleket tartalmaz. Ezek egyetlen papírlapból vannak készítve és nagyon hasonlítanak a valós tárgyakhoz, például egyik halpikkelyekre emlékeztet. Emellett, az Andrei alkotta munkák legtöbbje moduláris elemekből áll: „egyesek közülük megtudják változtatni a formájukat, például van egy kocka, amely rózsává tud változni, majd újra vissza tud alakulni kockává, vagy van egy papír „Slinky” (nyíl alakú játék), amely jobban működik, mint egy igazi játék.” Elbűvölő, igaz?

IMG_2241 IMG_2239

 IMG_2228DSCF0066 DSCF0045

Trimite-ne CV-ul tău

Leave a reply

Your email addres will not be published.
Required fields are marked with